Maciföld, azaz Románia (I.rész)

Az indulás előtt még két esélyes volt a dolog, nyaralni megyünk-e vagy röntgenre, mivel pár nappal korábban egy hatalmasat estem és másnapra bedagadt a térdem és "szép" vörös is lett. Épp ezért nem kapkodtunk el semmit, az indulás napján 05:45-kor dőlt el, hogy melyik országba megyünk, akkor foglaltunk S.O.S. szállást, Romániában. 6:30-kor már az autóban ültünk és azon vacilláltunk melyik határátkelőn lehet rövidebb a várakozási idő. 

Caraiman Monastery - Busteni

A nagylaki (autópálya) határátkelőnél szerettük volna elkerülni, hogy megismétlődjön a sok évvel ezelőtti 3 órás sorban állás, ezért a Kiszombori határ felé vettük az irányt (van egy applikáció, amin meg lehet nézni, hogy kb. mennyi a várakozási idő a határokon, "Borderwatcher" a neve). (Kiszombor egyébként híres, még a TV-ben is szerepelt, a városiak odajárnak "kukorica-labirintusozni") 

A határon senki nem volt előttünk, átérve egy hatalmas kereszt fogadott minket, a tövében pedig egy autópályamatrica árusító bódé. Az árusító hölgy kifaggatott, hogy honnan hova megyünk, kissé szemrehányóan megkérdezte, hogy miért ezen a határon keltünk át, majd a 20 Euróból a 3 Eurós autópálya díjat levonva visszaadott 15 Eurót. Már csak az autóban vettem észre, hogy rosszul adott vissza, matekból nem lehetett jó a suliban. Lovrin településen megálltunk pénzt váltani (1 Lei = kb. 77 Ft). A legfőbb oka az volt, hogy Apa meglátta egy pékség előtt a feliraton, hogy burek kapható. Ha már nem Koszovóba mentünk, akkor gondolta, legalább egy kis balkáni péksüteményt együnk. Ilyen finom bureket egyébként kevés helyen adnak mint itt (Lovrin - Brutarie Patiserie, burek 8 Lei, kávé 3 Lei...gondoltuk itt minden milyen olcsó...ott igen, de később kiderült, hogy gyakorlatilag sehol máshol semmi sem az). Szóval a burek kihagyhatatlan oly annyira, hogy még hazafelé is vettünk 5 db-ot. A pénzváltással érthető módon a bankban próbálkoztunk, ahol hülyén néztek ránk, egyrészt mert nem is értettek minket, másrészt náluk csak a pénzváltóban lehet "műanyag pénzhez", Lei-hez jutni. Szerencsére abból akad bőven és az árfolyam is mindenhol azonos volt. (A román nyelvről annyit, hogy semmihez sem hasonlítható, szóval mi sem értjük őket, nemcsak ők minket. Egy hét alatt sikerült megtanulnom 2 kifejezést, a multumesc-t (köszönöm) és a drum bun (jó utat)). 

Ebből az irányból közelítve, Temesvárig nélkülözni kellett az autópályát, ez volt az ára annak, hogy a határon gyorsan átjutottunk. Így utólag számolva, sokat nem nyertünk vele, mert a lassú haladás miatt minden előnyünket elvesztettük. Temesváron keresztül vergődni magunkat sem volt gyors. A központi körforgalomban lévő szökőkút nagyon jó, pláne, amikor a szél fújja mindenfelé a vizet belőle, ingyenes szélvédőmosás. A körforgalmakban azért kerengtünk néha, mert van a navigáció szerint a picit jobbra, és a jobbra...úgyhogy visszafelé már maradtunk a hagyományos módszernél, néztük a táblákat, az jobban bevált. 

Az üzemanyag egy hangyányit olcsóbb, mint itthon (6,67 - 6,75 Lei/l a gázolaj), bár hazafelére már megdrágult ott is. Kezdtük egyébként azt hinni, hogy a románoknak nincs érméjük, csak papírpénzük (ami nem is papír, hanem műanyag), mert sehol nem volt szokás visszaadni eleinte az aprót.

Temesvártól már reménykedtem az autópályában (bár bevallom, alapvetően ki nem állhatom, mert nincs semmi látnivaló közben). Indulás előtt olvastam egy blogban, hogy Brassóig végig autópálya van (így utólag... nem tudom aki írta, járt-e erre valóban)...na most nekünk alapból a határig nulla autópálya volt, mivel Szekszárd - Baja - Szeged útvonalon mentünk. Ezekután még Temesvárig is csak poroszkáltunk, na de jött az autópálya, ami egészen 58 km-en át tartott (Margina településig). Ez a 765 km-ből igen csak csekély. (Felrémlett a sok évvel ezelőtti út, amikor 16 óra alatt értünk ki Brassó környékére.) Itt az út mentén a helyiek kihasználták a lassú forgalmat, volt gomba, körte, alma, méz árus az út mentén, be lehetett vásárolni annak, akinek az autója nem volt fullra pakolva. Az út kanyargott jobbra-balra, majd 15 km után ismét visszatérhettünk az autópályára. Onnan már egészen Sibiuig (Nagyszebenig) van egybefüggő autópálya, majd a maradék 177 km ismét csak településeken vezet keresztül Brassó felé. 

 

Busteni (ahol a szállásunk volt) Brassótól kb. 30 km-re található a Bucsecs-hegység lábánál. Kétféleképpen lehet odajutni, persze a navigáció a látványosabb, panorámautat választotta nekünk így rögtön elsőre. Az út Barcarozsnyó településen vezet keresztül, messziről látszik a vár, illetve a település román neve, a "Rasnov" felirat. Szerpentines úton kanyarogtunk a szállás felé, amikor az első vészjósló jelre lettünk figyelmesek, az autó műszerfalán megjelent a "magas motorhőmérséklet", majd a lassítson felirat. Akkor még úgy voltunk vele (mint általában minden héten kétszer, amikor épp elromlik valamelyik autó), hogy "ez nem lehet igaz", végül rendben meg is érkeztünk a szállásra. Apa azért próbált megnyugtatni minket (és legfőképp magát) ezzel az "ugyan, nincs annak semmi baja" mondattal.  

Ami  a szállást illeti, kellemes berendezés, csak az ablakon ki ne nézz, választhattál, hogy az építkezést nézed, vagy a romos épületet a szomszédban. Takarítás előzőleg volt is, meg nem is (az előző vendég kávéja, szemete még ott maradt), de próbáltuk gyorsan túltenni magunkat rajta és azon is, hogy végül nincs sem erkély, sem terasz. Nekem más fogalmam van az erkélyről, náluk ez egyenlő volt a lépcsőfeljáróval, de onnan legalább látni lehetett a hegyeket részben. (Azt hittük egyébként a szálláskeresés előtt hogy Románia olcsó hely, de tévedtünk. Az út során kiderült, hogy nem csak a szállás drága, hanem gyakorlatilag minden.) Az egyetlen probléma a szálláson az volt, hogy az utolsó este a konyhában a csempe  1/6-a magától leesett a falról.  

A szállás előnye, hogy a kapuból és a "teraszról" egyébként rá lehetett látni a 2291 m magas Caraiman csúcson lévő keresztre, mely este lilás színben pompázott (az első két napban, aztán kiégett a világítás, vagy nem tudom...). A 31 méter magas keresztet 1926-1928 között Mária román királyné kezdeményezésére emelték az I. világháborúban elhunyt román katonák emlékére. A kereszt csak gyalog közelíthető meg, felvonóval fel lehet menni egy darabig, de onnét még kb. 1 óra gyaloglás. (Ha választanom kellene mégegyszer szállást, biztos ezen a településen foglalnék ismét, mert innét a legszebb a rálátás a hegyekre.)

Másnap a Caraiman Monastery, azaz a Caraiman kolostor felfedezésére indultunk. Az épület a szállástól 1-1,5 kilométerre a folyó túloldalán található, néhány kanyar után viszonylag hamar fel is lehet érni autóval (900 m tengerszint feletti magasságban található, ez az egyik legmagasabban fekvő kolostor Romániában). Fizetni nem kell sem a belépésért, sem a parkolásért. A kapun belépve két templomot találunk, egy régebbit fából (1998-ban épült, ez le van zárva jelenleg), míg a másik kőből épült, ez utóbbit 2008-ban adták át. Errefelé a legelterjedtebb vallás az ortodox, ahogy ez a kolostor is az ortodox hívők számára épült. 

Ott jártunkkor épp szertartás zajlott, a pópa kántált az ikonokból álló fal, az ikonosztáz előtt. A szokásoknak megfelelően a szertartás végén egyrészt megcsókolják az ikonokat (Covid idején volt is baj ebből), másrészt a kis kockákra vágott szentelt kenyérből esznek a hívők, illetve az épület előtt a tartályokban lévő szentelt vízből isznak. A kolostor a hegy lábánál található szép, és egyébként csendes környezetben, ha épp nem építkezés zajlana, a zarándok szállásokat bővítik egy újabb épülettel (Már jelenleg is 100 főt el tudnak szállásolni, ha nem vagy egyedülálló nő, ők ugyanis nem szállhatnak itt meg). 

Kifelé a kapu mellett található egy kisebb épület, ahol hosszú, sárga méhviasz gyertyákat gyújtanak a hívők, kifejezik tiszteletüket az ikonok előtt. (Itt nem a halottaikért gyújtják, illetve a gyertyát nem illik otthonról hozni, mert az itt megvásárolt gyertyák adományok az egyháznak.) Érdekesség, hogy az orthodox kereszteken megfigyelhető alul egy koponya és csontok, ez az első férfi, Ádám koponyáját és csontjait jelképezi. Sok helyen vannak hatalmas keresztek az út mentén, főleg Temesvár környékén, az ortodox vallást hirdetik.

A kolostor után a jó időjárásra tekintettel (a napsütéses idő errefelé ugyanis ritka, vagy max. pár óráig tart) Brassó és Brassó Poiana volt a cél. Korábban már jártunk mindkét helyen, de szerettük volna látni, mennyit változott azóta. Brassó Poianaba egy szerpentines panorámaút vezet, néhol van parkoló, hogy gyönyörködhessünk a kilátásban, vagy aki nem bírja, nyugodtan hányhasson. A gond nálunk nem itt kezdődött, hanem ott, amikor az autó ismét a korábbi hibaüzenetet kiírta, illetve most már azt is, hogy állítsuk le... persze a kanyarban felfelé. 

Találtunk egy kényszer megállóhelyet, ahol próbálta Apa megnézni mi lehet a gond, illetve konzultált az otthoni szerelőkkel. Közben egy róka is megjelent, (végülis úgy voltunk, jobb ma egy róka, mint holnap egy medve) aki a szemétből egy kenyérdarabot jóízűen elfalatozott. Miután a szerelőtől engedélyt kaptunk (bár én már nem hiszek neki), legurultunk a hegyről és célba vettük a Volvo szervízt Brassóban. 

Szerencsére az angollal mindenhol boldogultunk, de itt a szervízben volt aki magyarul is beszélt. A román szervízes főnök mondta, hogy aznap ne számítsunk semmire, mert nincs kapacitásuk, de azért a diagnosztikát megcsinálják. 3 órát piknikeztünk a szervízben, addig elmajszoltunk pár vaníliás karikát, és persze lebonyolítottuk a munkahelyi telefonokat, soha jobbkor... Apa addig tovább tanulta az autószerelést a youtube-ról, felállította a saját diagnózisát. Közben jött a magyarul beszélő szerelő, hogy nincs nagy gond, a DPF nem tudott regenerálni, elviszi egy körre az autót és utána mégegyszer megnézik a diagnosztikát és meglátjuk. 1 óra múlva visszajött, hogy kész az autó. Mi addig fejben összeszámoltuk, hogy kb. mennyi lehet a munkadíj. Az úgy nézett ki, hogy az itthoni 18 ezer Ft-os munkadíjat beszoroztuk 3 órával, hozzáadtuk a 20 ezres költségét a diagnosztikának, kétszer is.... és végül meglepődtünk, mikor megkérdeztük, hogy hol tudunk fizetni és azt a választ kaptuk, hogy sehol, nem kell fizetni, majd jó utat kívántak. Még kikísértek minket, hogy biztos megtaláljuk az autónkat. Otthon a szervíz általában úgy néz ki (már 1,5 éve odajárunk felváltva, szóval van gyakorlatunk) egy márkaszervízben, hogy a diagnosztika után közlik, hogy TALÁN ki kell cserélni az egyik alkatrészt, aztán az nem vált be, ezért ki kell cserélni a másikat is, majd a harmadikat, amíg a fél autó új nem lesz és még mindig nem megy. Gondoltuk, ha Romániában nincsenek TALÁN-ok, hanem ilyen magabiztosak a problémát illetően, akkor a Passatot is ide hozzuk javítani. (Másnap átértékeltük a dolgot, amikor az autó újra kiírta a hibát.)

Az autószerelős kaland után már este sok kedvünk nem maradt, mint aggódni, hogy a szállásig vezető szerpentint bírni fogja-e az autó? (A következtetés amit levontunk, hogy a svéd hideget bírja csak, arra tervezték, ha Brassóban véletlenül kisüt a nap, azt már nem. Abban azért mégsem bízhattunk, hogy majd jön egy hidegfront és akkor fel tudunk menni a szállásig.) 

Útközben Azuga település határában megálltunk egy helyi árusnál, ahol különféle tradícionális terméket lehet kapni, sajtokat, szörpöket, lekvárokat. Olyan különlegességek kaphatók, mint homoktövis szirup, mely immunerősítő, a köhögésre fenyőrügy szörp (50 lei), illetve az összegöngyölt lucfenyő kéregbe (kászú) burkolt sajt (70 Lei), valamint a Cascaval sajt. Elfelejtettem lefényképezni az árusítóhelyet és a kínálatot a blogba, de gondoltam majd másnap visszamegyünk, úgyis kifizettem már a fotó árát is. Ez a fakéregbe burkolt sajt elég érdekes volt...Apa szerint olyan rokfortszerű, Anya szerint egyszerűen csak megpenészedett a melegben. Miután ettünk belőle, vártuk a hatást, de úgy tűnik a gyomrunk edzett. :D Azért aki kényes vagy finnyás, jobb ha nem próbálkozik ilyenekkel, azok a sajtok nem hűtőpultban napoznak.

 

A helyi boltba beugrottunk egy rövid vásárlásra (Mega Image). Van egyébként Penny, Lidl is, de ezek alapvetően ugyanazokat a termékeket kínálják mint itthon. Sok jellegzetes élelmiszerük, csokijuk nincs, a legtöbb olasz, német, orosz termék. Az édességek közül a leginkább helyi a rumos, krémes csoki (Rom), naná, hogy a román zászló színeibe csomagolták. A Fogarasi havasokról elnevezett mazsolás csoki, a Fagaras. Található az üzletben rengeteg féle Halva, mely alapvetően a görögöknél, törököknél, bolgároknál és mint kiderült, itt is jellemző. A sörök közül az itthon is ismert Csíki sör, emellett az Ursus (medve logós sör a turistáknak), Ciucas, Timisoreana a leginkább jellemző. 

Az árak az otthonihoz hasonlóak, vagyis minden drága, némely termék kicsit olcsóbb, másik kicsit drágább mint idehaza. Helyi különlegesség a zakuszka (paprikakrém általában padlizsánnal), Vinyete (erdélyi padlizsánkrém), Salata traditionala cu icre de crap (pontyikra saláta), ezek is kaphatók a boltban, kb. ennyi az összes különlegesség. A bevásárlás után pedig elfogyasztottuk az otthonról hozott brassói aprópecsenyénket. (A brassói neve az egyik állítás szerint onnan ered, hogy egy vasutasszakács a Budapest - Brassó útvonalon találta ki a receptet.)

Szerdára egy hosszabb utazást terveztünk Székelyföldre. (Brassó - Barcaföldvár - Homoród - Kaca - Homoródszentpál - Felsőboldogfalva - Székelyudvarhely) Az út mentén gyakran látni erődített templomokat, például Barcaföldváron (Feldioara). A 13-14. században török és a tatár betörések gyakran fenyegették a falvakat, ezért a templomok köré erődítményeket építettek, a templomok így védelmi funkciót is elláttak. Barcaföldváron egyébként található még egy vár, mely már messziről látható,  2018-ban állították helyre, miután az 1977-es földrengésben teljesen elpusztult (van belépődíj).

Az erődtemplomokba viszont nem igazán lehet bejutni, Kaca (Cata) településen próbáltunk, de csak annyi volt kiírva, hogy a kulcsot melyik házban lehet elkérni, így nem nyomoztunk a kulcs után. Homoród folyó mentén található települések egészen Székelyudvarhelyig nagyon szegényesek. Egykoron az erdélyi szászok lakták, de mára már csak kevesen élnek itt közülük. Érdekesség, hogy van olyan település, ahol az összes villanyoszlopon gólyafészek van, ennyi gólyát rég láttunk, mint errefelé.

Az utak minősége itt kevésbé mondható jónak, de folyamatosan útfelújítások (és nem foltozások) zajlanak. (Olyan rossz utakat nem találsz ott, mint sok esetben itthon.) A közlekedésről még annyit, hogy itt sokszor nincs a vasúti átjárónál sorompó, sem fényjelzés, a vonat tülköl erőteljesen, hogy észre vegyék (Ajánlott a zenét nem bömböltetni az autóban). Ha útfelújítás van, akkor általában 10-15 percet is egy helyben kell állni, ugyanis ott első  a munka, a második az autósok. 

A környéken az unitárius vallás a jellemző. Valamiért úton-útfélen késztetést éreznek arra, hogy kiírják, merre van a templom, mintha a 30 ház között nem találnád meg. (Jó, alacsonyabbak, mint általában a templomok, de azért a házak fölé magasodnak.) 

Székelyföld központja Székelyudvarhely, egy szép, bájos kisváros, de semmi több. Itt az utcán mindenki a magyar nyelvet beszéli, de rögtön kitűnsz a tömegből, hogy a határon túlról jöttél, mert ők egy kicsit másként ejtik a szavakat. A fő téren (melyet a helyiek alakja miatt csak Patkónak hívnak) található egy református templom, illetve körül öleli néhány szép épület, mint nem messze a Tamási Áron Gimnázium, illetve a református kollégium. A Patkó rendezvényeknek, illetve most például kiállításnak adott otthon. 

Úton a Jézus Szíves kilátó-felé

Székelyudvarhelyről Farkaslaka felé vettük az irányt, Bogárfalva előtt az útról már látszott a domb tetején a Jézus Szíve kilátó. A hatalmas, rozsdamentes acélból készült szobor kilátó is egyben, 22 méter magas, ez Kelet-Európa legmagasabb Krisztus-ábrázolása. Megközelítése igen csak nehézkes, ugyanis a főútról Bogárfalva felé le kell térni, majd egy darabig egy teljesen új aszfaltos úton haladunk, ami egyszer csak elfogy és a murvás út váltja fel. Kb. 1-1.5 km lehet még innét a szobor, viszont mi ezt nem tudtuk meg, ugyanis a 32 fokban dombnak felfelé az autó megint megmakacsolta magát és követelte, hogy álljunk meg, a motor túlmelegedett. Ezekután kissé bosszúsan visszafordultunk, és folytattunk inkább az utat Farkaslaka irányába. 

A település leginkább arról nevezetes, hogy Tamási Áron székely író szülőfaluja. A településre beérve az út jobb oldalán megpillanthatunk egy székelykaput, amin keresztül eljutunk az író sírjáig. Tábla jelzi a parkban a többi Tamási Áron emlékhelyet a településen. 

Farkaslaka

A helyiek felismerték a benne rejlő lehetőséget és szemben egy kisebb bazársort hoztak létre, van itt kürtőskalács, lángos, fából készült, valamint fazekas termékek, illetve egy kávézó, bár (Kotyogó). Otthon az egyik kedvencem a kürtőskalács, így az erre járva kihagyhatatlan volt, 20 Lei egy nagy méretű kalács. Az íze jó volt, de sajnos nem volt igazán friss. (Másnap ettünk ennél százszor rosszabbat is.) Mivel az autó továbbra is vacakolt, így elhatároztuk, hogy Korondig, a híres fazekasfaluig megyünk csak, Parajdra már nem (korábban már jártunk azon a vidéken úgyis). 

Farkaslaka - Kotyogó 

Farkaslaka

Korond

Korond kissé csalódás volt így másodszorra. Európa egyik legjelentősebb fazekas központja, ahol már a 17.század óta készítenek először mázatlan, majd mázas edényeket, kályhacserepeket, dísztárgyakat. A fő utca végig egy állandó kirakodóvásár. Mikor először erre jártunk, akkor tényleg fazekas termékeket, kosarakat, fából készült tárgyakat árultak, most viszont gyakorlatilag mindent, de az eredeti helyi termékek háttérbe szorultak. Az egész egy bazársor, ahol a portékák meglehetősen drágák, az eladók azt sem tudják mit árulnak. Hiába kérdeztük, hogy miként készül az általuk árult fenyőtoboz szörp, azt sem tudták miről beszélünk (pedig ők is magyarul beszélnek). A másik helyen ugyan árultak, de fogalmuk sem volt milyen íze lehet. Hiába próbáltunk alkudni, ez nem piac, nem a saját termékeik, a válasz az eladótól csak annyi volt: ez egy bolt. (A korondiak egyébként egykor a tapló feldolgozás meseterei is voltak, kalapot, dísztárgyakat készítettek belőle. Ilyent sem láttunk már.)

Korondon borvízforrások is találhatóak, Székelyföld szerte több mint 1000 van belőlük. A borvíz szénsavat tartalmazó ásványvíz, savanykás ízéről kapta a nevét, természetes gyógyszernek tartják, különböző emésztési, tüdő, légzőszervi problémákra gyógyír. Amikor először erre jártunk, akkor feltankoltunk belőle a palackjainkba, csak miután hazaértünk a vas kicsapódott belőle és elég gusztustalan lett. Korondon ki lehet próbálni Korond-Unicum sósfürdőt is (elég mini), valamint van itt aragonit múzeum, végig lehet járni a csigadomb tanösvényt, mely 1 órás séta az egykori bányák területén). Mi sietősek voltunk (mivel alapból 3 óra volt az út a szállásig, plusz számoltunk azzal, ha az autóval időnként meg kell állnunk, pihentetni) ezért csak körülnézni kiszálltunk a bazársoron egy rövid időre. Persze úgy indultunk neki a nézelődésnek, hogy mi nem veszünk semmit, de azért csak-csak került egy-két dolog a szatyrunkba. 

Visszafelé Székelyudvarhely egyik városrészében, Szejkefürdőn álltunk meg a Mini Transilvania Parknál. Több mint 90 erdélyi történelmi épület kicsinyített mását helyezték el a parkban (felnőtt belépő: 35 Lei). A park területe nem nagy, a gyerekek kisvonaton körbe utazhatják, van játszótér, szállás és étterem is. 

Mini Transilvania Park térképe

 

A jeggyel be lehet menni az Orbán Balázs (író, néprajzkutató, akinek főműve: Székelyföld leírása) Látogatóközpontba, ami a parkolóból a másik irányba haladva érhető el. Illetve van még itt egy szabadon látogatható az ún. Székelykapu Múzeum, 16 fafaragó mester műve tekinthető meg. (Ezeken keresztül lehet feljutni Orbán Balázs síremlékéhez.) 

Mini Transilvania Park alatt található a Borvízmúzeum (legalábbis a nyíl arra mutatott). Ide nem jutottunk be, ugyanis elkezdett dörögni az ég és inkább gyorsítottunk a lépteinken kifelé. (Egyébként nagyon kedvesek voltak a pénztárnál. Szóltunk, hogy mivel Apa nehezen megy, ezért nem lent a parkolóban, hanem közvetlenül fent álltunk meg a bejáratnál. Azt mondták, hogy maradhatunk, sőt őt ingyen beengedték a parkba. A recepciónál esernyőt is kölcsön vehetsz, ha netán esne az eső.) A park mellett még kialakítás alatt van egy rovar kiállítás, valószínűleg hamarosan az is megnyit. 

Visszafelé már a Székelykeresztúr - Héjjasfalva - Szászkeresztúr - Olthévíz - Barcaföldvár - Brassó útvonalon jöttünk. Szászkézden a település fölé magasodik a parasztvár, melyet a 14-15. században építettek a török támadások kivédésére. A lakosság megvédésére és az élelem tárolására szolgált, alagút vezetett innét az evangélikus templomig. Sajnos jelenleg a vár felújítás alatt van. A település központjában lévő gótikus stílusú erődtemplom az UNESCO világörökség része. (Viszont csakúgy bejutni ide sem lehet, el kell kérni a kulcsot az egyik házból.) 

Hazafelé félelemmel vágtunk neki az utolsó 30 km-es szakasznak, ahol a szerpentines rész következik. Az egyik kanyarban egyszer csak egy élesen sípoló hangra lettünk figyelmesek. Rögtön fel is kiáltottunk Anyával, hogy jajj, mi baja az autónak! Apa közben előkapta a zsebéből a telefont, ugyanis kiderült, hogy az sípol hosszasan. Felül románul volt rajta egy szöveg, de alatta angolul is....a következő szerepelt rajta: "Vészjelzés: az Ön útvonalán, Predeálban medvét észleltek, kérjük maradjon bent, ne etesse és ne fényképezze." Pedig pont medvét szerettem volna fényképezni és etetni. A medvékről annyit, hogy például a kolostornál is ki van írva, hogy medve veszély naplemente után...ez a vidék ugyanis a "Medvék földje". (Pénteken egyébként jött egy újabb Maci Laci arrafelé.) 

Folyt. köv.