Húsvét helyett Ramadán

Idén a húsvéti hagyományokra többnyire csak a sonka és a főtt tojás emlékeztetett Bennünket, miközben a müezzin szólt mögöttünk a háttérben, több száz kilométerre Magyarországtól. 

Bosznia Hercegovina számunkra nem ismeretlen terep, már negyedszer tettünk látogatást az országban. Első alkalommal nem sokkal a háború lezárását követően jártunk arrafelé, amikor még csak a kalandvágyók indultak neki egy olyan kiruccanásnak, ahol például az útról nem volt tanácsos letérni az aknamezők miatt. Rengeteg szét lőtt ház, ideiglenes híd, rombolás mindenfelé. Viszont volt valami az országban, ami már akkor megfogott minket, a táj és az emberek kedvessége. Újra és újra visszatértünk. 

Tudom, sokan még mindig ódzkodnak a tőlünk délre lévő országoktól, mert a Balkán szó hallatán az embereknek sajnos többnyire negatív érzései vannak, a balkáni állapotokat az elmaradott, rossz körülményekre szokták mondani. Viszont mára már ez egyáltalán nem igaz Boszniára, sőt egy bosnyák talán még le is sajnálna minket az országunkat látva, hogy míg ők fejlődnek, "előre mennek", mi sehova sem tartunk. Úgyhogy biztatok mindenkit, látogasson el erre a különleges helyre, ahol különféle kultúrák keverednek (Európa Jeruzsálemének is nevezik), gyönyörű tájak vannak és vendégszeretet fogad mindenkit. Kedvcsinálónak a kedvenc képem: 

Mostar és a türkiz színű Neretva

A távolság nem nagy, mindösszesen 480 km-t kell autózni és máris Szarajevóban vagyunk. Ezért is volt vonzó úticél ezen a rövid hétvégén. (Viszont elég kevés még az autópályaszakasz, úgyhogy a bámészkodást is bele számítva majdnem 8 órásra sikerült az odaút.)

Az útvonalunk Horvátországon, Eszéken át vezetett a bosnyák fővárosig. Horvátország mivel már a Schengeni övezethez tartozik, így ott megúszni a határátlépéssel járó macerát. A határra a rozsdás drótkerítés és a szögesdrót hívja csak fel a figyelmünket, határőr, katona sehol és a kerítésen még a kiskapu is nyitva áll...de van legalább egy méregdrága kerítésünk. Innen Eszékig araszolgattunk, majd jött a horvát autópálya és a végén egy hatalmas, vadonatúj határátkelő a bosnyák oldalon. Gyors személigazolvány ellenőrzés modern leolvasó segítségével. A határőr nagyon kedves volt, felvilágosított bennünket angolul, hogy sajnos csak 10 km autópálya szakasz következik a határ után, illetve hogy merrefelé lehet pénzt váltani. (Ami egyébként a későbbiekben is az egész országra jellemző volt, hogy itt mindenki beszélt idegennyelvet akivel szóba elegyedtünk, németet vagy angolt, még akár mindkettőt is.) 

Az első településen, Odzakban rögtön meg is próbálkoztunk ezen a szombati napon pénzt váltani. A település akár egy kis takaros nyugat-európai település, új játszótérrel, szép házakkal, (a két autósáv között még műfű is van!), hatalmas mecsettel, a körforgalom közepén pedig óriási húsvéti tojás.

Mecset és a hozzátartozó modern közkút Odzak településen

Szerencsénk volt, rögtön első próbálkozásra sikerült konvertibilis márkát váltani (1€=1,95 KM) a postán. Az adminisztráció itt mindenhol fontos, pénzváltáshoz is kitöltik a nyomtatványt, hogy ki vagy, honnan jöttél és mennyi pénzt szeretnél beváltani. (Egyébként az Eurót is mindenhol elfogadják és nem vernek át az átváltással.) Rögtön meg is ejtettük a pékségbe a bevásárlást, mert az egyik nagy kedvencünk a burek. Ez rétestésztaszerűségből készült, leginkább sajttal vagy hússal töltött finomság. 

Ha tovább megyünk dél felé, akkor egy érdekes dologra leszünk figyelmesek, ki van írva Bosznia Hercegovinán belül, hogy Republika Srpska, vagyis Szerb Köztársaság. 1995-ben a délszláv háborút lezáró békeszerződés kettő ún. entitásra osztotta fel az országot, melynek a Szerb Köztársaság az egyike, a másik pedig a Bosznia-Hercegovinai Föderáció. Az ország északi és keleti felét tehát főként szerbek lakják, akik ortodox vallásúak és cirill betűt használnak. Érdekes látványt nyújt az ortodox templom hátterében magasodó minaretek, a vallási sokszínűséget bizonyítja, hogy néhol egy-egy katolikus templom is felbukkan.

Az utunk folytatása során rengeteg német, osztrák és svájci rendszámú autóval találkozni, mivel rengetegen külföldre kényszerültek dolgozni a megélhetés érdekében. Valószínűleg ennek eredménye, hogy mindenfelé többszintes családi házak, szép új vakolattal, rendezett portákkal. (Viszont náluk ritkán száguldoznak Audi Q6-osok és BMW X6-osok az utakon, helyette viszont van mindenkinek VW Golfja)

  

Vidéki települések Bosznia Hercegovinában

Egy magyar vidéki település az itteni körülményekhez képest sokszor elszomorító látványt nyújt. Ott ilyen rossz házakkal, omladozó vakolattal, rossz kerítéssel nem nagyon találkozol, mint itthon. Zenica településtől délebbre már némileg szegényesebbek a házak. (Illetve majd hazafelé a másik irányban látni olyan hegyvidéki részeket, ahol a háború idején teljesen szét lőtték és felgyújtották a házakat, és amelyekbe már sok helyen nem költöztek vissza a lakói.) Zenicától választhattuk volna ismét az autópályát, de mi inkább nézelődtünk.

Időközben megéheztünk és már alig vártuk, hogy valahol rábukkanjunk az egészben sütött bárányra. Az út szélén délebbre ez jellemző látvány, főleg hétvégente. Itt északabbra nehezebb volt ilyen helyet találni. (Az igazat megvallva, ettél ennél már sokkal jobbat is.)

Janjetina (Restoran Lovac - Topcic Polje)

Nemsokára az ún. boszniai piramisok völgye következett. Nos, 2005 óta régészeti feltárásokat végeznek, ugyanis a feltételezések szerint ezek az erdővel szegélyezett dombok valójában Európa legrégebbi piramisai. (Bevallom, előzőleg egy alkalommal elmentünk megkeresni magát a piramisokat, de ecsettel sepregető régészeken kívül mást nem találtunk ott. Feltételezem van valami látványosság is, mert azóta többször is láttam, hogy utazási irodák egyik programja a piramisoknál tett látogatás.)

Hamarosan Szarajevó következett, mely Bosznia 275 ezres lakosú fővárosa. A város felett magasodó hegyek csúcsain még megmutatkozott a hó. A várost egyébként 1500 - 1800 méter magas hegyek veszik körül. Az 1984-es téli olimpiai játékokat itt rendezték, amit hatalmas sikerként könyvelt el a város, mivel nem volt példa korábban arra, hogy egy olimpia anyagilag is pozitív mérleggel záruljon. Néhány évvel később azonban ez a helyszín lett a várost támadó csapatok legfőbb lőállása, ahonnan jól lehetett a várost támadni. Az 1600 m magas Trebevic hegyen lévő bobpálya, sísáncok új funkciót kaptak, lövészárok és lőállás vált belőlük a háború alatt. (Egyébként felvonóval 1160 m magasságig fel lehet menni és a romokat meg lehet tekinteni. Mi ide nem mentünk fel több okból kifolyólag, de azt hiszem nem is szerettem volna látni ilyen állapotában a helyet.)

Szarajevóba beérve egyébként hatalmas fejlődés látható, ritka látvány már a repeszgránátoktól megsérült házak. A szállást nem volt nehéz megtalálni, mivel Avaz torony környékén volt, Európa 100 legmagasabb épületének egyike a maga 176 méteres magasságával és 40 emeletével. (Ez egyébként egy újságkiadó székhelye és a 36.emeletén látogatható kilátó van - már ha nem esik az eső napokig és az orrodnál tovább látsz.) 

            

                   

Szarajevói felhőkarcolók (balra az Avaz torony)

A szállásunk egy legalább 10-12%-os emelkedőn félúton volt. Ami nagyon meglepő, hogy a városban több helyen is vannak kis bódék, amiben 1-1 rendőr felügyeli a közbiztonságot. Az emelkedőn felfelé is minden nap ott figyelt egy közülük. 

Luxury Apartement Una (jobbra)

 Az apartman nagyon modern, a bejutáshoz kulcs sincs, helyette van kártya, amit ha kiveszel az ajtó melletti tartóból, akkor az összes világítás lekapcsol. (Ennek az a hátránya, hogy ha valakit este ott hagysz a szálláson és elviszed magaddal a kártyát, akkor a másik a sötétben ülhet otthon :D) Szóval a szállás tiptop, némi hiányossággal, mint egy magyarnak egy jó nagy bögre. Ugyanis pár nap múlva rájössz, hogy itt 2-3 dl-es bögrét nem használnak. A teázásnak és kávézásnak megvan errefelé a maga módja és csészéje is. (Mint ahogy rájössz egy idő múlva arra is, hogy miért nincs melegvíz? Mert a bojlert is egy villanykapcsolószerűvel lehet be és kikapcsolni. Vagy épp miért nem tudod lemosni a folyékony szappant a kezedről? Mert a mosdókagyló mellé még testápolót is raknak ki és azzal próbálsz kezet mosni.) A közbiztonságot is leteszteltük már első este. Az autó ablakot sikerült úgy rendesen lehúzva hagyni a ház melletti nyitott parkolóban cuccokkal a hátsó ülésen. 

Szarajevó zegzugos, szűk utcái

Az első este programja, fedezzük fel az óvárost, ismét! Szarajevó központi része a folyó mentén meredek dombokra épült. Ahelyett, hogy a folyóval párhuzamos Bascarsija bazárt találtuk volna meg, nekünk sikerült a zegzugos utcákat felfedezni. Ez addig nem volt baj, amíg az utcák egyre szűkebbek és szűkebbek nem lettek, mígnem már annyi szűk volt, hogy rákanyarodni sem lehetett a másik utcára, csak össze-vissza tolatgatással. Felért egy idegbajjal egyébként. Ráadásul Szarajevó óvárosi részén szerintem minden utca egyirányú, úgyhogy ha elvéted az elején az irányt, akkor cserébe megnézheted az egész várost. 

Szarajevó - Sebilj 

Végül sikerült egy parkolóházban letenni az autót és elindulni a bazár felé. Azt tudni kell, hogy itt ugye nincs húsvéti nyuszi, helyette van a ramadán. Ez annyit tesz, hogy 30 napig napfelkeltétől napnyugtáig különféle tilalmak vonatkoznak a hithű muszlimokra, ami azt is jelenti, hogy egész nap nem lehet enni. Viszont alig várják, hogy a nap lemenjen, és bepótolják a koplalást. Úgyhogy mindenkinek irány ilyenkor az autentikus bazár, a cevapdzinica és a kávézók. A bazár központja a Sebilj kút, mely Szarajevó jelképe is. (A muzulmán városokra jellemző közkutat hívják így.) A sétálóutcán gomolyog a füst, és érezni a cevapcsicsa, valamint a kávé illatát. A  gasztronómiáról tudni kell, hogy a jellegzetesebb gyorsételük a hosszúkás alakú fasírt, csevapcsicsa mely birkából vagy marhából, vagy is-is készül. Hozzá a bosnyák kenyeret kínálják, a szomunt, valamint a vajszerű készítményt, a kajmakot, és vöröshagymát. Jellemző még a pljeskavica, a töltött szőlőlevél és a padlizsános ételek. Kihagyhatatlan a török kávé, melyet kis réz edényben szolgálnak fel, alján a kávézaccal. Maga a kávéfőzési eljárás is egy rituálé náluk, különleges, hosszadalmas folyamat.

Bosanska caffe

A bazárnak van egy fedett része is (Gazi Husrev-beg bezisztán). A bezisztán a régmúltban a dzsámik mellé épült kereskedelmi célt szolgáló épületek voltak. Jelenleg is ezt a funkciót tölti be, vannak itt aranykereskedők és mindenféle Gucci, Louis Vuitton táska, napszemüveg, hűtőmágnes és minden aminek egy turistának "szükséges" lehet. Az épület mellől itt sem hiányozhat a dzsámi (Gazi Husrev-beg), valamint annak fontos tartozéka a lábmosásra létesített kút. (A belépés előtt le kell venni a cipőt és lábat kell mosniuk a muzulmánoknak.) Bemenni nem lehetett, valószínűleg épp ima idő volt vagy nem tudom...

Gazi Hurev-beg bezisztán

A törökös éjjeli lámpám 10 éve várja, hogy társat kapjon a Bascarsijából. Történt ugyanis, hogy előző látogatásom alkalmával egy darabot vettem és nem volt szimmetrikus az ágy két oldala, hiányzott az a másik lámpa, de most sikerült pótolni. Márcsak épségben haza kellett juttatni, ami nálam nem mindig sikerül (a görög bögrét egyszer darabokban hoztam haza ajándékba, miután a bőrönd a sok cucctól nem csukódott, így ráültem, hogy kissé összepréseljem....benne a bögrével. Így olyan lett mint valami ókori cserépdarabokból összeragasztott bögre.). 

Ami minden szemet odavonz, az a mindenféle színben pompázó édességek. Vigyázat, ragad! A legismertebb a baklava, amit kötelező hozni, ha van a családban olyan aki bírja a cukros szirupot minden mennyiségben. A jó sok tésztarétegnek és a diónak, valamint a töménytelen mennyiségű cukros szirupnak köszönhetően a mérlegen jó sokat tud nyomni egy-egy darab fizetéskor. Kb. 5 kis darab 500g volt. A legszebb még ha mindez bele is borul a szatyorba és menteni próbálod, aminek következtében tiszta ragacs lesz akkor már mindened. Ezenkívül van még a lokum, ami mindenféle ízű zselés cukorka jó sok porcukros-keményítős porba forgatva, néhol a kávé mellé is adnak ilyent. A harmadik édesség fajta a halva, amit vagy szeretsz, vagy gyűlölsz. Ha valakit büntetni akarsz, akkor hozz neki ilyent ajándékba. Ezek rudakban vannak, mindenféle ízben, színben. Én pillecukorba tekert mogyorós ízű, rózsaszirommal bevontat vettem. A rózsaszirom némileg ment rajta valamit, de egyébként szerintem olyan íze van, mint az élesztőnek. Ezenkívül a fő portéka még a kávés, teás csészék, selyem és kasmír sálak, bizsuk rézlemezből.

Ha már 8 óra autókázás és a Bascarsija forgataga után úgy végre megpihennénk, akkor jön este 21:30-kor a müezzin. Nem tudom, a muszlimok mikor alszanak, mert reggel 5:00-kor újra kántál az imára hívó müezzin. Szerencsénk volt, mert mi ezt közvetlen közelről hallhattuk, hisz a rengeteg mecset, imaház egyike épp egy épületnyire volt tőlünk. (napi 5-ször kántál a müezzin: napfelkeltekor; délben; valamikor délután; naplementekor és van még a késő esti ima)

Második nap a húsvét vasárnapi menüt elfogyasztva, negyedszer is elindultunk Mostar felé némi jobb időjárás reményében. Szarajevóból esőben, kb. +5 fokból indultunk és Mostarban 18-20 fok fogadott minket. Már elég délen fekszik ahhoz, hogy az éghajlata enyhén mediterrán jellegű legyen, néhol pálmafákkal. Ne szaladjunk előre, hisz a Mostarig vezető út káprázatos. Szarajevóból autópályán lehet menni kb. 40 km-t, több alagút is van, melyek közül az egyik 2,7 km-es. A távolban olyan mintha a domboldalt hó fedné, de közelebb érve rájövünk, hogy ez nem az. A domboldalon egy temető található, melyben olyan sűrűn vannak a fehér kopjafák, hogy egybefüggő fehér lepelnek tűnik. Sok helyen, sokszor a városközpontokban is találunk ilyen temetőket, némely kopjafának a tetején turbánnal. A délszláv háború szörnyű pusztítása ilyenkor felsejlik az emberben. 

Az autópálya építkezések mindenfelé folynak az EU támogatásával. Nincs azonban egyszerű dolguk, hisz magas hegyeken át vezet az út. Az autópályát elhagyva némi kanyargás után a Neretva völgyében folytatódik az út. A folyó számomra egyedülálló, soha nem láttam még olyan gyönyörű türkiz színű vizet, mint amilyen a Neretva. Már évekkel ezelőtt mély nyomot hagyott bennem ezt a táj. 

Hatalmas sziklák között kanyarog a folyó, partján mindenhol sütik az egész bárányokat (janjetina) a vendéglők előtt. Kihagyhatatlan gasztronómiai élmény. Sok helyen kg-onként árulják, hozzá vöröshagymát, kenyeret, esetleg ajvárt, salátát kínálnak. Külön látványosság is ez egyben errefelé. Mostarhoz közeledve a bárányt itt felváltja a hal, a folyóparton pisztráng telepek jelennek meg. 

Janjetina (sült bárány)

Mostar egy 110 ezer lakosú rohamosan fejlődő város. Talán Bosznia leghíresebb helye. A város két oldalát összekötő híd (Stari Most) a 16. század közepén épült. A folyó bal partja a bosnyák rész volt, míg a jobb partján a horvátok éltek egykoron, akik a délszláv háború idején egymás ellen fordultak.  1993. november 9-én a hidat a horvátok lerombolták. A híd újjáépítését 1995-ben megkezdték, először csak egy ideiglenes híd kötötte össze a két partot, melyet mi még láttunk első itt jártunkkor. A híd darabajait kiemelték a Neretvából, de a folyó eléggé erodálta és nem tudták egy az egyben olyan formában visszaépíteni az új hídba, de felhasználták őket az építés során. Egy régi helyi bányát is újranyitottak, hogy olyan köveket tudjanak alkalmazni az újjáépítés során, mint az eredeti volt. Nos, az eredmény az lett, hogy sikerült egy olyan hidat építeni, amelyikről mindenkinek az jut eszébe, aki járt ott, hogy baromira csúszik. Át kell kúszni-mászni az egyik oldaláról a másikra. A híd egyik oldalán egy kő és repeszgránátok emlékeztetnek a 93-as eseményekre az alábbi felirattal: "Don't forget '93".

Stari Most

Van még egy látványosság, ha már a hídnál járunk...a hídugrás. Kb. ötszáz éves hagyomány, hogy a mostari fiatal férfiak a hídról a folyóba ugranak. Addig nem nősülhettek meg, amíg bátorságát bizonyítva nem ugrottak a folyóba. Nos, ma nem a nősülés miatt, hanem az Eurók miatt ugranak a folyóba. Mindez 25 Eurójába kerül valakinek, hogy másik többszáz ember láthassa, ahogy fejest ugrik a vízbe egy erre szakosodott férfi. 

A híd mindkét oldalán szuvenírárusok kínálják a portékát, ami itt is hasonló a Bascarsijában található termékekhez, csak itt édesség nem igazán van. A folyóparton mindenhol éttermek és kávézók. Mindenki a külső asztalokért küzd, hogy minél jobb fotót, szelfit készíthessen a híddal és a török kávéjával. Itt sem maradhat el a csevapcsicsa, és a legfontosabb, a kajmak. Ezutóbbiból még azért hazafelé egy félkilónyit beszereztem, hogy itthon egy hétig mindet azzal egyek. 

A Koski Mehmet Pasa dzsámija a sétálóutca mentén található, be lehet menni 7 Euróért, fel is lehet menni a minaretbe, valamint úgy hirdeti megát, mint a legjobb kilátás a hídra...nos, régen még ingyen volt a kilátás és a dzsámiba a betekintés is. 

Egy újabb furcsaság, hogy míg Mostarban mindenfelé mecset magasodik, addig nem messze innét, kb. 30 km-re található az egyik legismertebb európai keresztény zarándokhely, Medjugorje. Itt is voltunk már kétszer, de ha már ennyit utaztunk délre, akkor ezt se hagyjuk ki mégegyszer így Húsvét vasárnapján. Van egy odavezető egyszerűbb út, de aki szeretne izgalmakat, neki ajánlom a hegyeken átjutást, mint ahogy mi is tettük. A sokadik kanyar után a magasban már egyre inkább várom, hogy végre a szálláson legyünk. Viszont cserébe eszméletlen a panoráma a magasból Mostarra visszatekintve.

A medjugorjei Szent Jakab templom régen még a semmi közepén állt, ma már mindenhol apartmanházak várják az idelátogatókat. A kb. 4.300 fős települést évente kb. 1 millión látogatják meg. A hely jelentősége abban rejlik a zarándokok számára, hogy 1981 júniusában jelent meg először Szűz Mária hat helyi fiatal számára, majd ezt követően rendszeressé váltak ezek az alkalmak. A templom maga kicsi, de a szabadtéri oltár körül rengeteg padot helyeztek el a kültéri misékhez. A templomtól jól látszik az egyik hegy tetején egy kereszt, ez a Krizevac. A kereszt egyébként jóval régebbi, mint a jelenések, ezt 1934-ben Jézus Krisztus tiszteletére állították fel a helyiek. A hegyre vezető út a sziklás terep miatt nehézkes, viszont fiataltól az idősekig mindenki nekivág az útnak. Mi is megtettük sok évvel ezelőtt, most viszont a közeledő eső és mivel későn értünk ide, csak a rövidebb zarándokútra, a Podbrodo, vagyis a jelenések hegyére való feljutást céloztuk meg. (Anya szerint ez csak egy könnyű kis séta. Visszafelé már nem ez volt a véleménye.)

A kiindulási hely szinte alig észrevehető, házak között keskeny kikövezett út vezet a hegy aljához. Felfelé meredek, sziklás út teszi próbára az erőnket, melynek mentén 15 bronz dombormű található, ahol a zarándokok meg-megállnak. Van valami varázslatos abban, ahogy mindenféle nemzet együtt halad a nehéz terepen előre, közben énekelve, imádkozva. A hegy felénél található egy Szűz Mária szobor, ahol mindenki csendben elmélkedik és megfogalmazza kívánságait, kéréseit. Hazafelé már túljártam a GPS eszén és arra mentünk, amerre én mondtam. Gyorsan még egy bevásárlás a Bingo-ban, ismerkedés a helyi kóbor macskákkal a bolt előtt. Este értünk már vissza Szarajevóba, útközben mindenfelé zöld színben világító minaretek (a zöld az iszlám színe, többek között a szerencsét, bőséget szimbolizálja).

Reggel még a Bascarsijában beszereztük a baklava adagunkat, Apa ivott egy bosnyák kávét, majd a szarajevói zöldség-gyümölcs piac felé kitértünk még, hogy kajmakot vegyünk (most már tudjuk, hogy ott nem lehet kapni). Viszont figyelmesek lettünk a földön "Szarajevó rózsájára". Ez nem egy virág, hanem azokat az útburkolati sérüléseket nevezik így, melyeket a háború idején az aknavetőgránátok okoztak (vörösgyantával töltötték ki az útburkolati hibákat).

Hazafelé megint csak kivettük az útvonaltervezésből az autópályát, haladtunk Travnik-felé, hogy itt még megegyünk egy csevapcsicsát (A Cevapdzinica Hariban nagyon finom!). A hatalmas adaggal nehezen bírtunk el, bármilyen finom is volt. A település fölé magasodik egy vár, ahova fel lehet menni, illetve a központban található egy szép, színes motívumokkal díszített dzsámi, a Sarena. Hangulatos része a városnak a Plava voda, amely Kék vizet jelent és a hegyről lefelé zubogó patak mellé hangulatos kávézók épültek. 

Tovább megint csak nem a főúton, hanem mindenféle mellékutakon haladtunk a hegyek között Knezevo felé magas fennsíkon, ahol sajtokat, mézet árultak egy-egy háznál. 

Aztán egyszer csak előtűntek az elhagyott házak, melyeknek a tulajdonosai vagy elmenekültek vagy nem élték túl a háborút. Kotor Varosba leereszkedtünk a hegyről és utána már Banja Lukaig már kevésbé kanyargós utakon haladtunk "nagy bánatomra". Banja Luka központjába most nem mentünk be, egyébként van szép sétálóutcája és lehet ott is finomakat enni. Itt hamarosan rátértünk az autópályára, hogy Bosanska Gradiskanál átkeljünk a bosnyák-horvát határon. Ami a határt illeti, van aki a hibájából tanul, van aki nem. Két évvel ezelőtt egy 3,5 órás határátlépést sikerült produkálnunk Szerbiában Húsvéthétfőn (ugyan a magyar határőröknek köszönhetően). Nos, a történelem ismételte magát. Próbáltunk túljárni a bosnyák rendőrök eszén, de folyton a sorvégére küldtek minket, úgyhogy próbálkoztunk inkább Slavonski Brodnál a határon. Bosanska Gradiskában néhol ilyen szépre festették az emeletes épületek oldalfalait: 

Bród határátkelőnél isebb tumultus, de azért láttuk ez sem lesz egyszerű menet. Valószínűleg gyakori a sorban állás itt, mivel jobbra balra a határ előtt késő estig nyitvatartó Pekara, azaz pékség. Még mindenki vesz itt gyorsan kenyeret, hogy aztán Svájcban, Németországban és Ausztriában elfogyassza másnap. A határon egyetlen magyar rendszámú autót sem láttunk, nyilván nincs az az eszement bosnyák, aki itt dolgozna és élne nálunk. (Egyébként magyar, részben buszos turistával volt tele a szarajevói bazár és Mostar is.) A naplemente is itt ért bennünket a határon fél 8-kor...és ha naplemente, akkor müezzin. Igaz, mecsetet nem láttunk, de hallottuk amint imára hívják a hívőket. A bosnyák határátlépés megint gyorsan ment (itt egyébként még ha nem vettél szuvenírt, vehetsz kézzel horgolt tutyikat a néniktől, akik a sort kihasználva próbálnak némi nyugdíj kiegészítéshez jutni, illetve tökmagot árulnak a hosszú útra unaloműzőnek). Hamarosan feljutottunk a hídra, majd irány a horvát határátkelő. A folyó túlpartján lévő Slavonski Brod fényei tükröződtek a Száván és mi már alig vártuk, hogy végre átérjünk horvát földre. A horvátok már kevésbé kedvesek és igyekvőek, illetve az idegennyelvvel sem boldogulnak, de azért átjutottunk. Hazafelé Apának még egy életbentartó kávé az utolsó 190 km-re. Aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy zötyög az út, szegényes házak és abból már tudtuk, hogy Magyarországra értünk. 

Egy érdekesség Szarajevóról, ami egyébként egy korábbi tapasztalatból ered...Van egy városrész, Ilidza, ahol a Boszna folyó forrása található (Vrelo Bosne) és e köré parkot hoztak létre. Ebben a parkban jártunk, amikor feltűnt, hogy itt nem csak hidzsábot (fejkendőt) viselnek a nők, hanem tetőtől talpig fekete csadorban vannak. Ezt már csak utólag olvastam akkoriban, hogy Szarajevó egyre népszerűbb a kuvaitiak, szaúdiak, és más arab államok körében, mivel itt sokkal kedvezőbb az időjárás, és közben mégis kicsit otthon érezhetik magukat a muszlim többségű országban. Viszont a vallási szabályaik szigorúbbak, mint a bosnyák muszlimoké, beleértve az öltözködési szokásokat és az étkezést is. Ők például a halal szerint étkeznek, és csak olyan ételt ehetnek, amit az iszlám megenged. Szarajevóban már több helyen vannak erre szakosodott éttermek is számukra. A városban néhol a feliratok arabul is kint vannak.  

Ha még nem jártál Boszniában, érdemes felkeresni Blagajban a dervis kolostort, valamint Jajcénál a vízesést is. Egy rövid tengerparti szakasza is van Boszniának, üdülővárosa Neum. 

Összességében megdöbbentő a fejlődés, ahogy a semmiből újjáépült az ország. Néhol még a feliratok emlékeztetnek a háborúra, "Srebrenica nem felejtünk".

A boltban az árak talán ici-picit alacsonyabbak, mint itthon, de nem igazán vásároltunk a boltban. A boltok nyitva tartása településeként elég változó, van ahol vasárnap is nyitva, van ahol nincs. Mit hozzunk haza? Szerintem...kajmakot (16 KM/kg), cockta-t (ez egy 11 gyógynövényből álló szénsavas üdítő, a helyiek "cola"-ja), ajvárt, baklava (25-40 KM) a boltban is kapható olcsóbban jóval, mint a bazárban. A sörök közül a helyi a Sarajevsko (1,6KM), de például finom az itt kapható, de Szlovéniában gyártott ananászos Lasko alkoholmentes sör. Csokijuk nem igazán van, ugyanazok kaphatók, mint a szerbeknél, horvátoknál. Lehet kapni a hentesboltban egész bárányt is, nyersen és füstölve is, de azt azért nem javaslom hazahozni, főleg, hogy a horvát határon majd mogorván megkérdezik horvátul, hogy mit hozol be, van-e legfőképp cigi vagy alkohol nálad. Illetve állatot sem hozhatsz be a határon, szóval ne próbálkozz a kóbor macskákat sem összegyűjteni. 

Gyakorlati tudnivalók a közeljövőben utazóknak: 

Útvonal:

1.nap: Szekszárd - M6 - Udvar (határátkelő) - Osijek (Eszék) - Svilaj (határátkelő) - Odzak - Doboj - Maglaj - Zenica - Szarajevó

2.nap: Szarajevó - Konjic - Jablanica - Mostar - Citluk - Medjugorje - Zvirovici - Capljina - Pocitelj - Mostar - Jablanica - Konjic - Szarajevó 

3.nap: Szarajevó - Ilidza - Kiseljak - Busovaca - Travnik - Podkraj - Vukovici - Knezevo - Kotor Varos - Celinac - Banja Luka - Bosanska Gradiska (kerülő miatt: Nova Topola - Srbac - Derventa) - Slavonski Brod (határátkelő) - Dakovo - Osijek - Udvar - M6 - Szekszárd 

Autópálya díjak: 

Szarajevó felé: M6-os autópálya; Osijek - Svilaj (70 km - 3,4 €); Svilaj - (10 km - 0,67 €)

Mostar felé: Szarajevó (zapad) - Bradina (40 km - 3,5KM)

Szarajevóból hazafelé: Banja Luka - Bosanska Gradiska (50km - 3,5KM); Slavonski Brod - Osijek (85 km - 5,3 €)

üzemanyag ár -  diesel: 2,62 KM (Bosznia Hercegovina)

parkolás Bosznia Hercegovinában: 2,5 - 3 KM/óra